Bevezetés
"S eljött a harmincadik évszázad s az emberek harcba kezdtek. Harc folyt az édesvízért, ásványokért, termőföldért, az emberek lelkéért. A csúcs technika eszközei öntudatra ébredtek, s mivel tökéletesebbek voltak mint alkotóik, uralkodni akartak. A romokban heverő országokban, ahol ember ember ellen harcolt, sokan felfogták a veszélyt s egy szövetségben összeforrtak" (korabeli feljegyzés)
A háború, az értelmetlen vérengzés ellenére, a sok millió éve elvetett magok csírái a felszínre törtek; egyre több ember rendelkezett különleges képességekkel. Az állatok egyre fogytak a sok milliárd ember végül mind kipusztította. Új egyre erősebb, pusztítóbb, halálosabb fegyvereket készítettek. A csata az űrben is tombolt; csak nem minden bolygó elpusztult amikor lakóik bekapcsolódtak a háborúba.
"......s a robotok legyőzése után a szövetség tagjai ismét egymás ellen acsarkodtak, a háború romhalmain új viszály kelt életre. A harc minden eddiginél borzalmasabb lett, a remény napja kihunyt....."
A harcok "eredményeképpen" elsüllyedt kontinensek felszínre nyomták a legendás Atlantiszt. Azon kevesek, akik képeségeik révén megmenekültek itt menedéket találtak. Először keseregtek, látva az eddigi életet jelentő fejlett technika összeomlását. De amikor az új földrészt bejárták, csodás dolgokra bukkantak. Felcsillant a remény, hogy - mivel az életben maradottak mind különlegesek voltak- a megtalált varázseszközöket felhasználhatják a természetes élet visszaállítására.
Kísérletezni kezdtek s a szavakba , mozdulatokba sűrített agyi energiákból megszületett a mágia.
Mindent újrateremtettek, régi képeket, filmeket, könyvek alapján s a Föld megmaradt része összesűrítette az ismert világok csodáit....s megjelentek az Újak.
"Mikor már minden készen állott, új fajok jelentek meg; új nyelvek, új istenek. Különlegesek voltak magas, sudár, hegyes fülü népek, alacsony, tömzsi, erős lények s megszámlálhatalan sok más."
A földrésznek új nevet adtak; Thaunian, virágzó. A mágiával megerősített hajókkal messze jutottak, de hiába: csak néhány sziget maradt meg a nagy kontinensekből. Ezeken a helyeken is életben maradt jó pár ember, akik nem rendelkeztek mágiával, ezek nagy része a kontinensre költözött s ott élt.
Szükség volz új rendre, ami egyesítette magában az eddigi társadalmak jellegzetességeit, egyetlen eltéréssel: mérvadó a mágikus hatalom volt. 10 főnemesi, 100 középnemesi, s ezer köznemesi ház jöt létre. A társadalom élén a király állt.
De egy idő után egyre többen születtek olyanok akik nem bírtak varázshatalommal. A szigetekről jött lények egyike sem értett a mágiához, így a varázs tudók száma egyre kisebb lett. Közülük pedig jó néhány csak egy-egy féle varázshoz értett. Húszezer évvel a Nagy Világégés után már csak elvétve akadt varázs tudó, s - sajnos - ezek egy része fekete mágus volt.
Thauniant idővel a megjelenő fajzatok, mutánsok miatt - akiket összefoglalva trebrathoknak neveztek - két részre osztották; a biztonságos Délre, ahol a főváros is feküdt, s északra ahova a trebrathokat száműzték. Idővel azonban egyre kevesebben éltek északon, s az unatkozó nemesifjak sportot űztek abból, hogy itt vadásszanak, itt szerezzenek tapasztalatokat (Lassan kiveszik a kalandvágy a világból....)
Az új vallások gombamód szaporodtak. Különös módon mégis jól megfértek egymás mellett , s az istenek - mivel hittek bennük - életre keltek.
Megszámlálhatatlan paprend alakult ki. Közülük a legjelentősebb Wertquennek, a harc s gyógyítás paprendje. Az ide tartó paplovagok bármelyik rétegből származhattak, Thaunian legjobb harcosaiként ismerték őket.
Talán a legelterjedtebb Xynnarnak, az élet s a halál kettős istenének kultusza volt, főképp a más lények között. Különösen a tündék tisztelték őt, talán ez okozta azt, hogy később megjelenési formáit tünde alakban ábrázolták.
Nem voltak modern fegyverek, ezért a kényszertől hajtva megtanulták a fémekkel bánást, az ősi mesterségeket. A föld ajándékait az emberek kedvelték. A fémeket, köveket az apró népek kedvelték, ők mindenki másnál szívesebben foglalkoztak a hegyek szívével, a tündék szívesebben foglalkoztak a fák könnyű testével.
Hamar rájöttek hogyan tudnák ismét elérni a háború előtti szintet, de mivel nem akartak háborút a tervrajzokat megsemmisítették. Ez hamar bölcs döntésnek bizonyult....
Az édesben mindig ott a keserű. Az életre kelt istenek közül egy, a legerősebb életre hívta a csaknem elfelejtett gonoszt (megjegyzem nem véletlenül. Unatkozott. S egy unatkozó isten mindig csínyre kész....)
Ez akkoriban történt, mikor egy félember gonosz tréfát tervelt ki egy főnemes ellen, mit sem tudva arról, hogy fekete mágus. A varázsló megátkozta a félembert, bizonyos Drutasant: hétszáz évenként keljen életre s pusztítsa Thauniant egy éven át. Ez így is lett. A Gonosz, ami mindenhol ott volt, jót nevetett s úgy intézte hogy az ő küldötte ez után okozzon káoszt, amikor a győzelem jeleként az istenek az égre helyezik egy éven át a hármas holdat. Az istenek csak tíz ciklus után kaptak észbe mikor már a Gonosz is felkelt. Elűzték ugyan, de tudták, vissza fog térni. Ezen kívül Thaunianról egy teljes népcsoport eltűnt egyetlen nap leforgása alatt, mikor egy sárkány démon jött a földre. Nagysokára űzték csak el, az alakváltók síkjára, a sessankhra, mit sem sejtve arról, hogy ott már több hasonló él......
S az idő egyre fogyott....
Nagy volt a felbolydulás az istenek hegyén. Az istenek most jöttek rá, hogy nem kellett volna annyira kényesen válogatniuk a lelkek között. Pedig teljesen mindegy, hogy kit küldenek le Ponteralnak.
Minden odalenn dől el.
Összehívták a fenn ragadt lelkeket s feltették a kérdést: ki hajlandó vállalni a felelősségteljes de hálátlan feladatot.
Csak egy valaki lebegett előrébb. Egy volt a Régiek közül. Az első tündék egyike. Légies s könnyed volt de erős. Mindenki tudta róla hogy húszezer éve vár itt fenn. Egyedül ő merte vállalni. Pedig tudta mi vár rá, alaposan elkéstek a Kiválasztott már megszületett s kilenc éves volt. Most még őrzők vigyáztak rá, de hamarosan felváltja őket valaki. Egy a régiek közül..........Glasgian.